főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
Minden eddiginél több klímás kocsival, felújított járművekkel és csökkenő menetidővel indul a nyár
Június 18-án startol a nyári menetrend
 
Az idei nyárra is számos jó ajánlattal készül a MÁV-Start: szinte mindenütt csökken a menetidő negyed, fél, vagy akár egy egész órát, minden eddiginél több légkondicionált kocsi közlekedik, eltűnik az utolsó műbőr üléses jármű is, és kedvezményes bérletek is lesznek.

Déli part (30-as vonal)

A pályafelújításnak köszönhetően idén is csökken a Balaton expresszvonatok menetideje, Siófok a Déliből 1 óra 18 perc alatt, Keszthely 2 óra 46 perc alatt elérhető, ami 7-15 perces menetidő csökkenést jelent. A kényelmesebb utazás érdekében a MÁV-Start megduplázza az InterCity férőhelyek számát, idén két kocsiban összesen 156 hely áll majd rendelkezésükre. A garantált ülőhely természetesen az expresszvonati részen is megmard, és a kerékpárhely foglalást is biztosítja a Vasúttársaság.


Balaton expresszvonatok festményként

A sebesvonati szolgáltatás is megújul: hétvégi napokon Siófoki Flirt névvel új zónázó rendszerű sebesvonatok indulnak, melyekkel minden eddiginél gyorsabban elérhetők azok a települések, ahol a Balaton expressz nem áll meg. A légkondicionált Flirt szerelvény első része Balatonszentgyörgyig közlekedik, Balatonszárszóig csak Kelenföld és Siófok állomáson áll meg, onnantól mindenütt. A hátsó egység Siófokon leakad, majd mindenütt megállva Balatonszemesig közlekedik tovább. Ez a tavalyi Déli Parti sebesekhez képest 30-50 perccel rövidebb menetidőt jelent.


Az új sebesvonatokkal közel egy órával hamarabb a Balatonhoz érhetnek

A Déli Parti sebesek menetideje 5-10 perccel csökken, ezek a járatok továbbra is mindenütt megállnak a tó partján. A nagy kapacitású poggyászkocsi miatt kerékpáros csoportoknak is ajánljuk a vonatot.

Hétvégén a Balaton expresszek mentesítése céljából Keszthelyi Flirt névvel két pár gyorsvonat is közlekedik, ezek menetideje nagyjából megegyezik az expresszekével, ezért ideális választás lehet, ha elfogy a helyjegy az expresszre, de mégis viszonylag gyors, és légkondicionált vonattal szeretnének utazni.

Újdonság, hogy az Agram InterCity idén már étkezőkocsit is fog továbbítani, emellett a szerelvényben most is lesz légkondicionált, WIFI-vel és konnektorokkal felszerelt fülkés 1. osztályú kocsi, ezért ha igazán jó minőségű vonattal szeretne utazni, érdemes az Agramot választani.


Ismét lesz étkezőkocsi a Balatonnál - igaz csak napi egy vonatpárban

Északi part (29-es vonal)

Az északi parton újdonság, hogy a Tekergő gyorsvonatok tavaly megismert fülkés kocsijai a télen alapos felújítást kaptak, ezért idén már megújult formában térnek vissza a Balatonra. A kényelmes, szövet üléses, gépi szellőzővel is ellátott kocsik előterében 3-3 kerékpárhelyet alakítottak ki, ahol a kerékpáros utasoknak kedvezve helyfoglalást is biztosít a MÁV-Start. A felújított kocsik a Záhony - Tapolca járaton, illetve egy Délis vonatpáron érhetők el. A Tekergő gyorsvonatok menetideje 10-12 perccel csökken.


A Tekergő gyorsvonatok járműparkja az idei szezonra megújult

A Kék Hullám sebesvonatok gyakorlatilag változatlan formában közlekednek idén is, a Katicák viszont módosulnak - jó és rossz irányba egyaránt. A jó, hogy menetidejük közel fél órával csökken, mivel a börgöndi kerülő helyett idén a közvetlen 30a vonalon közlekednek. A rossz, hogy munkanapokon csak napi 3 pár járat közlekedik, a többi helyett Székesfehérvár és Balatonfüred között személyvonattal lehet utazni (ezek szintén Desiro motorvonati szerelvénnyel közlekednek).

Érdekesség, hogy lesz egy „Zöld Hullám” sebesvonat is, ami a sebesvonati ütembe illeszkedve Tapolcán át egészen Szombathelyig közlekedik. Természetesen a Zöld Hullám nevet csak mi adtuk neki, mivel a szerelvény a GYSEV zöld-sárga színű Bpz kocsijaiból fog állni. A vonat a korábbi szombathelyi Tekergő gyorsot váltja, az új járattal több település érhető el, és a légkondicionált IC kocsi miatt a minőség is nő. Érdekesség, hogy némelyik Bpz kocsiban is van klímaberendezés, azaz elképzelhető olyan helyzet, hogy ezen a vonaton az IC kocsi mellett a sebesvonati részen is lehet hűsölni. Azt viszont fontos tudni, hogy a MÁV-Start és a GYSEV a légkondicionálást csak az IC kocsiban garantálja.


Sebesvonatok a 29-es vonalon

Ugyanakkor sajnos nagy valószínűséggel idén nem lesznek retro mozdonyok a Balaton partján, azaz Nohabot és Szergejt hiába várhatunk majd a vonalon.

Átlós vonatok vidékről a Balatonra

Nagy előrelépés, hogy az átlós vonatok menetideje fél-egy órával csökken, nagy részük megújult formában, expresszvonatként fog közlekedni. Záhonyból a korábbi keszthelyi sebes helyett idén nyáron az Aranypart expresszel utazhatnak, amely közel egy órával hamarabb a magyar tenger partjára ér, ezzel együtt minősége is nő, hiszen már nem kell aggódni az ülőhely miatt, ezt garantálja a MÁV-Start. A minőségnövekedés nem jelent áremelést, sőt, épp ellenkezőleg: a fix áras helyjegy olcsóbb, mint a távolsággal arányosan dráguló gyorsvonati pótjegy, ezért pár száz forinttal csökkenni fog a menetdíj. Az északi part felé utazóknak a Záhony - Tapolca Tekergő gyorsvonatot ajánljuk, ahol felújított, kényelmes fülkés kocsik közlekednek majd.

Miskolcról változatlan formában, de fél órával rövidebb menetidővel közlekedik az Ezüstpart expresszvonat. A kerékpáros utasok kényelme érdekében a vonat idén ismét továbbít nagy befogadóképességű poggyászkocsit, ahol 32 bicikli fér el kényelmesen.


Felújított személykocsik, csökkenő menetidő, garantált ülőhely az új expresszeken

Szegedről Keszthelyre az Aranyhíd expresszvonattal lehet utazni, amelynek fedélzetén mindenki az 1. osztályon utazik, az osztálykülönbözet árát ugyanis átvállalja a MÁV-Start, ezért kedvező, 2. osztályú árakon utazhatnak. A vonat poggyászteres kocsit is továbbít, amely kerékpárhely biztosítással közlekedik.

Idén is lesz gyorsvonat Győrből Keszthelyre, a siófoki - korábban Púpos mozdonnyal közlekedő - járat viszont a szűkös kapacitások miatt sajnos idén sem fért bele a menetrendbe. Szombathelyről az északi és a déli part felé is közlekednek közvetlen vonatok, valamint a hétvégi Szolnok - Fonyód gyors is megmarad.

Balatonfenyves GV

Magyarország utolsó működő gazdasági vasútvonalára, a 39-es vonalra idén nyáron is érdemes ellátogatni, a természet testközelből való szemlélését nyitott utasterű kilátókocsik biztosítják. A vonalon a felújított poggyászteres kocsiban a kerékpárszállításra is van lehetőség. A vonalon az országos árakhoz képest 25%-al olcsóbb regionális tarifa van érvényben.


Személyvonat, és kiállított járművek Balatonfenyves GV állomáson

Kedvezményes ajánlatok a MÁV-Starttól idén nyárra

A főszezonra több kedvezményes ajánlattal is készül a MÁV-Start, ezek közül talán a legjobban várt a diákoknak szóló Vakációbérlet, amely 30, 60, vagy 90 napon át biztosít korlátlan számú utazást a MÁV-Start teljes hálózatán legfeljebb gyorsvonat 2. osztályon. Magasabb minőségű vonat vagy kocsi igénybe vétele esetén csak a különbözetet kell fizetni (osztálykülönbözet, helyjegy, pót- és helyjegy), tehát így is megéri az utazás. A kedvezményes bérlet július 1-től használható, de már most kapható. Fontos tudni, hogy a bérlet csak a Start vonatain érvényes, a többi hazai vasúttársaságnál nem (így a GYSEV és a BKK-HÉV vonalain sem).

Idén is kaphatók a Balaton Mix jegyek felnőtt, gyermek és családi kategóriában. A 7 napos változat az érvénytartamán belül 2 napon át, a 3 napos változat 1 napon át korlátlan számú utazást biztosít személy, sebes és gyorsvonat 2. osztályán a Balaton körül, emellett a Balatoni Hajózási Zrt. járatai is igénybe vehetők.

A Start a bulizó fiataloknak is kedvez: a nagyobb fesztiválokhoz kapcsolódóan külön bérletek lettek bevezetve. A Balaton Sound bérlet július 5. és 11. között biztosít korlátlan utazási lehetőséget a Balaton déli partján Székesfehérvártól Keszthelyig, emellett Kaposvárra is el lehet vele menni a koncertek között kikapcsolódásként. A bérletet 26 éves kor alatt mindössze 5 250 forintért, 26 év fölött 10 500 forintért lehet megváltani.


Balaton Sound bérlettel igénybe vehető vonalak [Térkép: MÁV-Start]

Az EFOTT bérlettel július 11. és 18. között lehet utazni a Budapest - Székesfehérvár vonalon, emellett Fehérvártól egészen Komáromig, Veszprémig, Zamárdiig és Pusztaszabolcsig is el lehet menni. Mivel a bérlet a Balaton Sound helyszínéül szolgáló Zamárdiig is érvényes, ezért aki mindkét fesztiválon részt vesz, és megveszi mindkét bérletet, külön jegy vásárlása nélkül átköltözhet Zamárdiból Velencére. Az ifjúsági változat 4 550 forintért, a teljesárú 9 100 forintért kapható.


EFOTT bérlettel igénybe vehető vonalak [Térkép: MÁV-Start]

A GYSEV, a MÁV-Start és az ÉNYKK közös terméke, a Volt kombinált jegy kedvező utazási lehetőségeket biztosít a soproni fesztivál helyszínére Budapest - Győr felől. A jegy érvényes a mentesítő Volt gyorsvonatokra (egy útra, vagy oda-vissza utazásra), illetve korlátlan utazást biztosít az ÉNYKK buszain Sopronban. A menettérti jegy Budapestről 5 540 forintért kapható, a többi állomásról szóló ajánlatért pedig keressék a Vasúttársaságok honlapját.

Mindezek mellett az év minden napján a vasutat választó utasok hűségét is meghálálja a MÁV-Start, hiszen akik érvényes dolgozói bérlettel rendelkeznek, szeptember 30-ig bármely viszonylatra 33%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet. A kedvezmény kizárólag a MÁV-Start vonatain érvényes, a többi társaság hálózatán nem.

Összefoglaló

Nézzük végig még egyszer röviden a legfontosabb pozitív és negatív változásokat:

Minden eddiginél több légkondicionált kocsi a Balatonnál
Jelentősen csökkenő menetidők
Helybiztosítás az átlós vonatokon
Több kerékpárhely-foglalással közlekedő vonat
Felújított gyorsvonati kocsik az északi parton
Étkezőkocsi az Agram IC-n
Jelentősen javuló sebesvonatok a déli parton
Idén már nem közlekedik műbőr üléses kocsi (kivéve poggyászteres kocsik)
Kedvező árú bérletek diákoknak, és a nagyobb fesztiválokra
 
Kevés a minőségi szolgáltatás (alig van 1. osztályú kocsit továbbító vonat)
Hétköznap kevesebb Katica sebesvonat
Hétvégi sűrítő vonatokon ingadozó minőségű szerelvények (Fecske)
Nem közlekednek retro mozdonyok (Nohab, Szergej)

Összességében megállapítható, hogy a helyzethez képest sikerült a lehető legjobbat kihozni az idei nyári menetrendből, jó látni, hogy a menetidők látványosan csökkennek, és, hogy egyre több a légkondicionált jármű. A menetrendstruktúra kezd letisztulni, az északi parton egységesedett a vonatok megállási rendje, és a déli part is sokat javult ilyen téren. Ugyanakkor idén is kevésnek tartjuk a minőségi szolgáltatásokat, gyakorlatilag egy olyan vonat van a déli parton, ami minden igényt kielégít (Agram IC klímás, WIFI-s, konnektoros 1. osztályú kocsival, étkezőkocsival), ennél jóval többre lenne szükség. Reméljük, az IC+ sorozatgyártás indulásával jut majd ide is IC vagy EC minőségű 1. osztályú kocsi. Mindent összevetve véleményünk szerint sokat javult az idei menetrend a korábbi évekhez képest.

2016.06.15.

 
Vonatösszeállítás