főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
Újra közlekedett az Ezüstnyíl kormányzati motorkocsi
Levendula Expressz Balatonfüredre
 
Idén januárban jelentette be a MÁV Nosztalgia, hogy ismét közlekedni fog az Ezüstnyíl, méghozzá június 20-án, a nyári menetrend első napján Budapest és Balatonfüred között a Levendula Expresszben. Az utazáshoz exkluzív, ritkán látott járművekkel készültek: az Ezüstnyíl előfutó motorkocsi után Turán kormányzati kocsik közlekedtek. Az Ezüstnyíl motorkocsiba már az indulás előtt hetekkel elfogyott az összes jegy, de végül a többi kocsi is teltházas lett, ebből is látszik, hogy van igény az ilyen jellegű utazások iránt, reméljük, a jövőben gyakrabban lehet majd forgalomban látni ezeket a járműveket.


Levendula Expresszvonat úton Balatonfüred felé


A kiszolgálás - szokás szerint - luxus minőségű volt,
a MÁV Nosztalgia profi csapata minden apró részletre figyelt.

Kormányzati vonatok a MÁV-nál

Az állami és pártvezetők a bel- és külföldi utazások során egyaránt előszeretettel választották a megbízható, biztonságos és kényelmes vasutat, ezért a MÁV különböző kormányzati célú járműveket is üzemeltetett. Horthy Miklós vasúti utazásaira a két világháború között a Turán elnevezésű kormányzati vonat állt rendelkezésre. Ennek összeállítása folyamatosan változott, készültek hozzá új és felújított kocsik, de a háború végén Csehszlovákiában is maradtak járművek. A kormányzati felhasználásra szánt Hargita motorvonat 1951-ben készült el, ezt elsősorban Rákosi Mátyás használta.


Hargita motorvonat

Később a Dunakeszin végzett felújításoknak hála tovább bővült a Turán flotta, majd a következő nagyobb fejlesztés 1968-ban az Ezüstnyíl motorvonat forgalomba állítása volt. Az Ezüstnyíl két változatban készült: a három részes szerelvényen utazott a védett személy és kísérete, míg a szerkezetileg nagyon hasonló kialakítású egy részes egység előfutóként közlekedett. A Rába mérnökei kiváló munkát végeztek: a vonat kívül belül egyaránt elegáns és luxus kialakítású, még ma is megállja helyét.


Luxus kialakítású utastér

Az előfutó motorkocsiban egy 14 fős tárgyaló, egy kettő, illetve egy négy személyes hálófülke lett kialakítva, emellett természetesen a luxus utazásokhoz elengedhetetlen zuhanyzó és konyha is található a vonaton. Nappali utazás esetén összesen 23 fő foglalhat kényelmesen helyet. A három részes motorvonat szintén rendelkezik egy tárgyalóval, érdekesség, hogy ennek végén egy TV is van, amely hátulról, a szolgálati fülkéből szerelhető. A tárgyaló mellett itt is vannak 1 és 2 személyes hálófülkék, nappali utazásnál akár 50-en is elférnek. A vonaton belső telefonhálózat üzemel, de kívülről érkező hívások fogadására is van lehetőség.

Védett vezetői különvonatok

A védett személyek vasúti utazásával a MÁV F10-es utasítás foglalkozik. Alapvetően három lehetőség van: az állami vezető utazhat különvonattal (Ezüstnyíl), különkocsiban, vagy külön kocsiszakasz igénybevételével.

Különvonat közlekedése esetén a menetrendet a Vezérigazgatóság készíti el, természetesen a lehető legszigorúbb titoktartást biztosítva. A menetrendet általában állomástávolságú közlekedéssel kell elkészíteni, térközi közlekedés csak akkor lehetséges, ha a különvonat előtt biztosítóvonat (előfutó) is közlekedik. A menetrendet csak azok a dolgozók ismerhetik, akiknek erre feltétlenül szükségül van a közlekedtetéshez, de ezt a vonatparancsnok akár menet közben is megváltoztathatja. A szerelvényt indulás előtt alaposan át kell vizsgálni (ideértve a tűzszerészeti vizsgálatot is), majd a vonatkísérő az indulás előtt 1 órával, a többi dolgozó 2 órával köteles szolgálatra jelentkezni.


Turán kormányzati hálókocsi - ez a jármű is benne volt a Levendula Expresszben (WLS 051)

A különböző szakszolgálatok vezetői (pálya, híd, erősáram, biztosítóberendezés, …) és igény szerint a hatóság képviselői kötelesek a pályát a vonat indulása előtt 24 órával bejárni. Ha a vonalon felújítást vagy karbantartást végeznek, legkésőbb a különvonat indulása előtt 2 órával be kell szüntetni a munkavonatok közlekedését, de 1 órával az indulás előtt már semmilyen munkát nem lehet végezni (kivéve forgalombiztonságot veszélyeztető hiányosság megszüntetése az indulás előtti 10. percig). Az indulás előtt a vonat menetirányával szemben haladva még egyszer be kell járni a pályát, ennek során meg kell vizsgálni az érintett vágányokat, váltókat, és egyéb berendezéseket.


A Turán vonathoz poggyászteres kocsi is tartozik

A vonat közlekedése során a szolgálati helyiségekben csak a szolgálatot végzők, és a kirendeltek (például biztonsági hatóság) tartózkodhatnak, más személy nem. A vonatot – ha egyéb rendelkezés nincs – indulás előtt egy órával kell beállítani, fontos, hogy az előfutó ugyanarról a vágányról induljon, és ha van biztosítóvonat a különvonat után is, lehetőleg az is arról a vágányról induljon. Indulás előtt a vonatbefolyásoló berendezés automatikus vonatmegállítási funkcióját ki kell iktatni. A bejárati vágánnyal szomszédos két vágánynak szabadnak kell lenni, az állomáson a rakodást szüneteltetni kell. A különvonatot csak rendkívül indokolt esetben szabad megállj állású jelzőnél megállítani, ügyelni kell arra, hogy mindig szabad utat kapjon. Az előfutó és a különvonat közlekedése között az érintett váltókat állítani, és a sorompókat felnyitni nem szabad. A tolatási mozgásokat a vonat közlekedése előtt meg kell szüntetni, majd a vonat hangjelzés nélkül menesztendő. Kétvágányú pálya esetén a különvonat út közben másik járattal nem találkozhat. A vasútüzemet képviselő dolgozók indulás előtt, és igény esetén érkezés után nevük és beosztásuk közlésével kötelesek a védett vezetőnél jelentkezni.


Egy különleges, de ma már csak kiállítási tárgyként szolgálú jármű: Turán 12 autószállító

Amennyiben az utazás menetrend szerinti vonattal történik, kevésbé szigorúak a szabályok, ilyenkor előfutó nem kell. A mindenre kiterjedő műszaki vizsgálat természetesen ilyenkor is szükséges, és a menetrend szerinti közlekedést is fokozottan biztosítani kell. Ha az utazás különkocsiban történik, kétvágányú vonalon szintén nem lehet találkozni más vonattal. Ha a védett vezető külön kocsiszakaszt vesz igénybe, ezt a kocsi közepén kell biztosítani, és ilyen esetben már megengedett a nyíltvonali vonattalálkozás.

Ma már az ország vezetői általában közúton utaznak, ezért az ilyen jellegű utazások meglehetősen ritkák. Védett vezetői különvonat – tudomásunk szerint – utoljára a 3. generációs IC kocsik átadása alkalmából közlekedett Budapest és Dunakeszi között, de különkocsis vagy külön fülkés utazások néha előfordultak azóta is, például a közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök úr is utazott ilyen módon menetrend szerinti EuroNight vonat lefoglalt fülkéjében.


A Levendula Expresszben közlekedett a Turán 56-os kocsi is (WLS 056)

Kedvet kapott Ön is az utazáshoz?

Védett vezetői különvonatot nem rendelhet akárki, viszont a kormányzati járműveket esetileg megrendelt különvonatként bárki igénybe veheti. A luxus kialakítású járművek alkalmasak exkluzív utazások lebonyolítására, céges tréningekre, vagy akár menet közben megtartható tárgyalásokhoz is. A tervek szerint hamarosan megújul a 3 részes Ezüstnyíl motorvonat is, remélhetőleg idén ősszel már ezzel is utazhatunk a MÁV Nosztalgia vonataként.

2015.06.23.

 
Vonatösszeállítás