főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
Megújul a dél-balatoni vasútvonal!
Folytatódik a 30-as vonal felújítása
 
A Budapest – Székesfehérvár szakasz felújítása nemrég befejeződött, most a 30-as vonal Balaton parti szakasza következik: szeptember 1-től (a nyári főszezon végétől) elkezdődött a Siófok – Balatonszemes szakasz felújítása.

Felújított állomások Budapest és Székesfehérvár között - hasonló lesz a Balatonnál is

Minden felújítás kellemetlenséggel is jár, ez sajnos most sem lesz másként: jövő nyár elejéig bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok közlekednek. A személy, sebes, gyors, illetve InterCity buszok megállási rendje megegyezik a pótolt vonatéval, azonban az emelt szintű fedélzeti szolgáltatás (IC illetve 1. osztály) egyik buszon sem garantált. A feláras járatoknál a gyorsvonati pótjegyet vagy az InterCity pót- és helyjegyet a buszra is meg kell váltani, azonban az IC Buszok esetén ez nem konkrét ülőhelyre szóló foglalást jelent, viszont lesz elég ülőhely – ha mégsem, visszatérítés jár. A felújítás alatt az alábbi szakaszokon kell buszra szállni:

• 2014. szeptember 1-től 2014. december 13-ig: Siófok – Balatonszemes
• 2014. december 14-től 2015. március 1-jéig: Siófok – Szántód-Kőröshegy
• 2015. március 2-től 2015. június 13-ig: Lepsény – Szántód-Kőröshegy

Menetrendváltásig, azaz december 13-ig Siófok és Balatonszemes között járnak a buszok

Az utazás megtervezésénél érdemes figyelembe venni, hogy a hosszabb menetidő miatt a Déliből 25 perccel korábban indulnak a vonatok, és ugyanennyivel később érkeznek ide. A vágányzár alatt a vonatok többsége nem továbbít 1. osztályú kocsit.

Vágányzári hirdetmény a MÁV-Start honlapján:
Részletes vágányzári menetrend (1. ütem):  
Részletes vonatösszeállítások az első ütemben:

A 30-as vonal a nyári időszakban hazánk második legforgalmasabb vonala, a legutóbbi nagyobb korszerűsítés nagyjából 50 éve történt, ezért mindenképpen szükség van a fejlesztésre. A felújítás befejezése után a jelenlegi 60-80 km/h helyett 100-al haladhatnak majd a vonatok, ezáltal tovább csökken a menetidő a "magyar tenger" déli partjára utazóknak. Szabadifürdő és Zamárdi felső között új kétvágányú szakaszok épülnek, ennek nagy előnye, hogy a legforgalmasabb szakaszon csökken a zavarérzékenység, vagyis a mostanra általánossá vált késések meg fognak szűnni (jelenleg az egyvágányú pálya miatt gyakran kell várni a szembejövő vonatra). A zajterhelés csökkentése céljából a kritikus helyeken zajvédő fal épül, de a kilátás megőrzése céljából ezt csak ott építik meg, ahol mindenképp szükséges, a többi részen (összesen 17 km hosszban) zaj- és rezgéscsillapító ágyazat lesz beépítve. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon valamint Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken új magasperonok épülnek.


Szeptember 1-től a gyorsvonatok nagy része 2. osztályú Halberstadti kocsikból áll.

Szeptember 1-től visszavonásig a 844-es és 847-es gyorsvonatok fedélzetén Budapest és Siófok között kedvezményesen, kocsiosztály-különbözeti jegy váltása nélkül élvezhetik az 1. osztályú szolgáltatást. Ebben a két vonatban magyar GOSA ABmz, vagy szlovén ABeelmt kocsi közlekedik, mindkettő kényelmes, tágas. Itt érdemes megjegyezni, hogy menetrend szerint ez a két vonat is csak 2. osztályú kocsikkal közlekedik, ezért az EC 1. osztály jelenlétét nem garantálja a MÁV-Start.

2014.08.30.

 
Vonatösszeállítás
2009 - 2014