főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
Mi lett veled, Elvira?
IC vonat vörössel, expressz kékkel, gyors zölddel - mi történt?
 
2015. június 10-én 3 órakor nagyobb frissítésen esett át az Elvira: a motorháztető alatt innentől az új M2 rendszer dolgozik. Az átfogó informatikai fejlesztésnek hála egyszerűbbé válik az adatok feltöltése, de a változásból az utasoknak - elvileg - nem kellene észre venni semmit. Vagy mégis?

De először menjünk vissza kicsit az időben: az Elvira első verziója 1997-ben indult, majd az internetes változat 98-ban jelent meg. Rá egy évre elindult az Elvira Infó kliensprogram, amely érintőképernyős állomási terminálokon még a közelmúltban is megtalálható volt. Még ebben az évben innovációs díjat is kapott a MÁV Informatika a netes és CD változatban kapható programért.


Így nézett ki az Elvira 2000-ben (Aki alaposan megnézi a képernyőmentést, észreveheti
a menetjegyrendelés bemutatóját, ennek tervei már ekkor is megvoltak)

A fejlődés nem állt meg, 2000-ben megjelent a WAP verzió is, így a mobilinternet elődjeként szolgáló WAP-on már út közben is információkhoz lehetett jutni - bár ezért a szolgáltatásért általában a mobilszolgáltatók egész borsos árat számoltak fel, ezért csak kevesen engedhették meg maguknak a használatát. 2000 végén volt egy kis arculati frissítés, ez a dizájn egészen a MÁV-Start megalakulásáig kitartott.


Így nézett ki a kereső a MÁV-Start megalakulásáig

A MÁV-Start megalakulásával nagyobb arculati változás következett, ekkor alakult ki a ma is ismert kinézet. Az internet terjedésével a CD változat megszűnt, és az okostelefonok megjelenésének köszönhetően már a WAP-os változatra sem volt szükség. A háttérben időközben nagyobb módosítás nem történt, új funkciók csupán a menetrend módosítása miatt kerültek be (pl.: hibrid IC rendszer). Mivel a fejlődéssel nem szabad megállni, az időközben elavulttá váló rendszer helyett új megoldást fejlesztett ki a MÁV Szolgáltató Központ (korábbi Informatika), ez lett az M2. Ennek lényege, hogy az adatok egyeztetése az egyes szakterületek között egyszerűbb, a feltöltés könnyebb és gyorsabb.


Elvira 2008-tól napjainkig
 
A háttérben dolgozó rendszer fejlesztése mindenképpen örvendetes hír, azonban a megjelenítésben olyan dolgok is változtak, amelyek több éve, sőt, most már évtizede fixek voltak. A kezdetektől kialakult, hogy melyik vonatnemet milyen színnel jelöli a rendszer, így első ránézésre, a részletes adatok lekérdezése nélkül is egyértelmű volt, hogy milyen vonatról volt szó. Ez sajnos a legutóbbi frissítéssel megváltozott, első ránézésre össze-vissza van minden.

Az ügyben megkérdeztük a MÁV Kommunikációs Igazgatóságot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a most tapasztalt megjelenítés nem hiba, hanem változtattak a rendszeren. Az új logika alapján a nemzetközi vonatok (vonatnemtől függetlenül) vörössel jelennek meg, a helybiztosítással közlekedő járatok kékkel, a sebes és gyorsvonatok zölddel, míg a személyek maradtak feketék. Ez alól kivétel az InterRégió személyvonat, amely világoskék színt kapott.


Véleményünk szerint egy régóta meglévő, és jól működő jelölésrendszert kár megváltoztatni, mivel egyrészt félreértéseket okoz, másrészt nem is biztos, hogy van értelme. Nézzük végig a vonatnemeket: a személy maradt fekete, eddig oké. Az InterRégió vonatnemnek egyébként sincs sok értelme, mivel menetrendi, díjszabási és minőségi szempontból is sima személyvonat. Ennek ellenére kék lett, így könnyen összekeverhető az IC-vel - amit még a hasonló név is erősít - pedig teljesen más járattípus. A sebes maradt zöld, itt is minden rendben. A gyorsvonat viszont korábban vörös volt, a zöldre váltás azért sem szerencsés, mert így a részletes adatok lenyitása nélkül nem lehet eldönteni, hogy sebes, vagy gyorsvonat-e a kinézett járat. Pl.: a Budapest - Tapolca viszonylatra rákeresve van sebes és gyors is, eddig ránézésre látható volt, hogy melyik melyik, most már egyesével végig kell nézni őket.

Az expresszvonat bekékülése véleményünk szerint azért nem jó, mert korábban csak a jó minőségű, klímás IC és EC vonatok voltak kékek, ezért ehhez a színhez nagyjából egységes szolgáltatás társult. Ez az expresszről már nem mondható el, elég csak a Balaton expresszre gondolni, ahol Halberstadti kocsik közlekednek. Ha már szóba került, ez épp olyan vonat, ami expressz és IC vonatrészt is továbbít, itt is jól jönne, ha az egyik sor vörös, a másik kék lenne. Most mindkettő kék, ezért elsőre nem is látszik a különbség.

Az EC vörös lett, ami azért nem túl jó megoldás, mert az IC-től túlságosan különbözik, pedig itt szinte ugyanolyan szolgáltatásról beszélhetünk. Sőt, mivel a vörös nem kifejezetten az EC vonatnemhez kötődik, hanem a nemzetközi közlekedéshez, ezért ugyanúgy vörös egy kilépő InterCity (pl.: Erdély felé), egy kétes minőségű gyorsvonat (pl.: Dacia, vagy Serdika) és egy jó minőségű EuroCity (pl.: Avala, vagy akár Railjet). De például egy nemzetközi személyvonat már nem vörös, ezért ez a logika sem teljesül. A nemzetközi járatoknál egyébként többször teljesen eltűnik a vonatnem, helyette "International" felirat jelenik meg - feketével.


Ez az EuroNight már vörössel jelenik meg a rendszerben

A gyakorlatban a belföldi utasok számára semmi jelentősége nincs annak, hogy az adott vonat hova megy (belföldire vagy külföldre), sokkal fontosabb lenne a vonatnem egyértelmű jelölése, mivel ez utal a minőségre és az árra is. Például a 120-as vonalon azonos ütemben közlekednek a lőkösházi és az erdélyi IC-k, mégis más színnel lesznek jelölve, pedig semmi különbség nincs köztük a célállomáson kívül. A helybiztosítást sem lenne fontos külön színnel jelölni, mivel erre egyértelműen utal a bekeretezett R betű, ami a részletek lenyitása nélkül is megjelenik.


Eddig pont fordítva volt a két megnyitott vonat színe

Tehát összefoglalva a lényeg, hogy a megszokott régi jelöléssel első ránézésre teljesen logikusan beazonosítható egy vonatnem, az új rendszernél ez már több esetben nem valósul meg, azaz fölöslegesen meghosszabbítja a keresési időt. Ráadásul az IR világoskék és a különvonat világoszöld színe fehér alapon nagyon rosszul olvasható.


Ez a zöld szinte egyáltalán nem látszik (Volt vonat)

A változás a honlapunkon alkalmazott jelöléseket nem érinti, a vonatösszeállításoknál továbbra is a megszokott színeket alkalmazzuk.

2015.07.10.

 
Vonatösszeállítás